Pályázat filozófiája

Minden apró segítség egy-egy intézmény megújulását indíthatja el

Mert a múlt és a jövő egyaránt számít

A Build-Communication Kft. Várépítő pályázat néven 2010-2011. évben első alkalommal írta ki építőanyag pályázatát gyermekintézmények és műemlékek számára, amely arra hivatott, hogy integrálja az építőipari cégek felajánlásait, összefogja és szervezze a felajánlott termékek pályázati úton történő kiosztását.

A rendszer az elmúlt két évben apró és kevésbé apró segítséget nyújtott a neves közéleti személyiségek által arra érdemesnek tartott pályázóknak.

Közhely, de nehéz dolga van a zsűrinek, hiszen szinte nincs olyan pályázó, akin szívük szerint ne segítenének, aki nem érdemelné meg azt a támogatást, amit a Várépítő pályázat nyújthat.

A felajánló cégek száma évek óta nő.

A felajánlott építőanyagok köre is bővül, évente változik.

255 pályázó, 48 nyertes és nettó 28 millió forintnyi kiosztott építőanyag. Ez az újjáélesztett Várépítő pályázat első két évének mérlege. A 2013-2014. évben nettó 13 milliónyi értékben pályázható az ismét bővült, 18 szervezet által felajánlott termékek köre.

Megtisztelő számunkra a növekvő szakmai támogatottság

A Várépítő pályázat magán pályázat, amely kapcsán végzett munkát a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) 2012-ben a Podmaniczky-díjjal is elismerte. A díjat évente az épített és 

természeti környezet megóvásáért végzett munkájukért magánszemélyek és közösségek vehetik át.

 

 

 

A Várépítő pályázat védnökei, akik egyben azt vállalták, hogy segítenek a pályázat minél szélesebb körű ismertté tételében:

·         a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért  Felelős Államtitkársága,

·         a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ,

·         az Épületszigetelők Tetőfedők és Bádogosok Országos Szövetsége (ÉMSZ),

·         az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. (ÉMI),

·         a Magyar Téglás Szövetség (Matész)

·         a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ),

·         a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra).

 

Valamint a kommunikációban segíti munkánkat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

Emellett természetesen számos médiaorgánum ajánlotta fel felületeit, amely segítsége számunkra nélkülözhetetlen abban, hogy sokan értesülnek a lehetőségről.

 

Kik vagyunk és mihez értünk?

A Build-Communication Kft. az építőipari marketingre szakosodott tanácsadó cég, full service reklámügynökség, amely 2003 óta számos építőipari cég, szervezet, egyesület, szövetség számára nyújtott marketing kommunikációs szaktanácsadást a PR tevékenységtől a klasszikus, és integrált reklámkampányokig.

E munka során számtalanszor találkoztunk az építőipari cégek támogatási készségével, és mint egyszerű emberek, szülők magunk is nap mint nap találkozunk azzal az szükséggel, azzal az igénnyel, amely a másik oldalon jelentkezik. Ezért életre hívtuk a Várépítő pályázatot, hogy e két fél könnyebben egymásra találhasson.

A gazdasági recesszió, a szélsőséges időjárás, az intézmények fenntartásában beállt változás és még számtalan tényező, körülmény miatt talán még az elmúlt évtizedeknél is kevesebb forrás jut a gyermekintézmények és a műemlékek, akár régen szükségessé és indokolttá vált felújítására.

Rászorulót mindig lehet találni, akár a leggazdagabb országban is.

De talán még soha ennyire nagy szükség nem volt azon cégek összefogására, amelyek segíthetnek abban, hogy a felnövekvő nemzedék méltó körülmények között tanulhasson, szórakozhasson, sportolhasson, esetenként gyógyulhasson, hogy az épített örökségünket megőrizhessük az utókor számára.

Minden apró segítség jól jön…

A cégektől bármekkora összegben felajánlott terméket elfogadunk és a pályázók nevében előre hálásan köszönünk.

A Build-Communication csapata azzal járul hozzá a Várépítő pályázat sikeréhez, hogy minden munkatársa térítésmentesen dolgozik a pályázat lebonyolításán.

Tisztelt Olvasó!

Csatlakozzon Ön is mozgalmunkhoz felajánlóként vagy pályázzon. De ha egyiket sem teheti, segítsen nekünk eljutni azokhoz, aki ezt megtehetik.


Köszönjük.

 

Rajki Diána

a kiíró, a Build-Communication Kft. tulajdonosa