TETŐCSERÉPPEL ÉS TUDÁSSAL IS SEGÍT A TERRÁN

A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. számára a kezdetektől kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, segítségnyújtás, idén pedig már 5. éve van jelen a Várépítő pályázat mecénásai között. A következő rövid összeállításban a cég gyakorlati tanácsokkal segíti a felújítás előtt állókat.

Amikor épületfelújításba kezdünk, elképzeléseink megvalósítása közben számtalan szempontot kell figyelembe vennünk, hogy a végeredménnyel teljes mértékben elégedettek legyünk: funkcionalitás, időtállóság, külcsín. A tető kialakítása önmagában is megannyi kérdést vet fel: a megfelelő alapanyag, típus, forma, szín is rengeteg utánajárást igényel, emellett a minőség, a gyártó megbízhatósága, háttere szintén komoly kritérium. A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. több mint 100 éve van jelen a családok, intézmények életében, az általuk használt alapanyagot, a betont pedig már ősidők óta kedvelik a mesteremberek. A betoncserép egyértelműen pozitív tulajdonságai közé sorolható a környezeti hatásokkal szembeni védelme, vízzárósága, teherbírása, tartóssága és természetes összetevői. Azonban míg az alapok évezredek óta változatlanok, a technológia és a piaci igényekre való reagálás folyamatosan fejlődik. A korszerű, minden igényt kielégítő tető kivitelezéséhez azonban nem elég a cserepeket beszerezni, számos kiegészítő elemre is szükség van. A Terrán komplett portfóliójában az alátéthéjazattól kezdve a tető-hőszigetelésen át az ereszcsatornáig mindent megtalálnak a megrendelők ahhoz, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket.


Felelős gyártóként a Terrán abban is segít, hogy az intézmények tájékozottabban futhassanak neki a tervezésnek és a munkálatoknak. Ezért íme egy rövid lista a leggyakoribb, tetővel kapcsolatos szakkifejezésekkel:

958x478 terran 1
Alátéthéjazat: Az a réteg, amit a tetőhéjazat alá építenek be, hogy biztosítsák a megfelelő vízzárást, és másodlagos vízelvezető rétegként megvédjék a tetőszerkezet belső elemeit (faszerkezet, hőszigetelés) a nedvességtől.A legtöbbször speciális anyagú tetőfólia képezi, mely lehet párazáró és páraáteresztő. Kiválasztásánál többféle szempontot kell figyelembe venni (a tető hajlásszögét, a héjazat típusát, beépített vagy nem beépített tetőtér fölé kerül stb.). 

958x478 terran 5

Cseppentő lemez: Mivel a cserép alatt, a tetőfólián összegyűlő és lecsapodó nedvesség az ereszcsatorna irányába távozik, az eresznél lévő faszerkezetet meg kell óvni a víz károsító hatásától. Ezt a célt szolgálja a cseppentő lemez. Fontos, hogy az alátéthéjazatot minden esetben rá kell vezetni a cseppentő lemezre a fóliánál jellemző méretű átfedéssel. Szélzáró vagy ennél fokozottabb vízzárást adó alátéthéjazat esetén pedig ragasztásra is szükség van.

958x478 terran 2

Ellenléc: Az alátéthéjazat rögzítését és a tetőszerkezet átszellőztetését biztosító, fából készült léc, amelyre merőlegesen kerülnek a cseréplécek. Ajánlott minimális mérete 50x50 mm. Ha az ellenlécezés kimarad, akkor a fedés alá bejutó csapadék, az ott lecsapodó pára nem tud lefolyni, valamint a tetőszerkezet szellőztetése sem lesz megfelelő, és mindkettő károkat okozhat a tetőszerkezetben, valamint a lakótérben is.

958x478 terran 4

Élgerinc: Két tetőrész ferdén futó metszésvonala, ha a felületek egymással bezárt, belső szöge kevesebb, mint 180 fok. Nem keverendő össze a taréjgerinccel.

Az alapfogalmak listájának folytatása és további segítő tartalmak a blog.terranteto.hu oldalon találhatók!

Ajánlott cikkeink