Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

A 2018. tanév utolsó napjaiban 20 nyertes gyermekintézmény és 2 műemlék képviselői vehették át a felújításaikhoz szükséges építőanyagra szóló utalványokat a Várépítő pályázat díjátadóján. Köztük Horváth Tamás, Tác Polgármestere, aki második alkalommal örülhetett egy intézményük tetőfelújításához nyert CREATON kerámia tetőcserépnek.

2017-ben az Integrált Autista Foglalkoztató Ház, vagy ahogy gyerekek nevezik, a Szivárvány-ház tetője újult meg CREATON tetőcserepekkel, második alkalommal a táci Százszorszép Óvoda egyik épületéhez nyert Tác Creaton Hortobágy cserepet. A CREATON 2010 óta a pályázat legjelentősebb felajánlója, több mint nettó 19 millió forintnyi termékkel, így nem csoda, hogy az elmúlt években a legtöbben tetőfelújításba kezdhettek.

Nézzük, hogyan foglalta össze a már többször nyertes Tác polgármestere a pályázattal kapcsolatos tapasztalatait:

„Ez a pályázat kiváló lehetőséget biztosít azoknak, akik eddig valamelyik közösségi épületük felújításának önerőből nem mertek nekilátni. Tapasztalataim szerint a pályázatok elbírálásában résztvevő emberek és a cégek képviselői mindig azt nézik, hogy hol és hogyan tudnak segíteni. Egy olyan pályázati forma, ahol nem számít párt hovatartozás, ideológiai beállítottság és az, hogy ki kinek a barátja. Itt az a fontos, hogy kis települések vagy akár városok rossz állapotú épületei elinduljanak a megújulás útján.”

És hogyan szül a jótékony kezdeményezés további jótékonyságot?

„A Szivárvány-ház tetőjének megújulása után 2018. májusában megkeresett településünk egyik lakója, aki a helyi Hírmondónkban olvasott a Várépítő pályázatból megújult tetőről. Közölte, hogy ő egy szigetelő anyagot gyártó cégnél dolgozik, és mondjam meg, hogy az épület szigeteléséhez pontosan mire van szükségünk, ők biztosítják, én csak a vállalkozót találjam meg, aki az épületre a szigetelést felteszi. Így a szeptemberi évnyitón a Szivárvány-házban tanuló gyerekek egy kívülről teljesen megújult épületben kezdhették meg tanulmányaikat.”

 

A Szivárvány-ház és az Óvoda megújulásán túl a település több intézményének tetője is megújult az elmúlt években, természetesen azzal a termékkel, amely a nyertes intézményekre is került.

A cikk hosszabb változata olvasható a Várépítő magazin 2018. évfolyam II. számában.

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.
Cart Item Removed. Undo
  • No products in the cart.