Vannak olyan cégek, akik évtizedek óta ajánlják fel termékeiket a Várépítő pályázaton és mindig vannak új csatlakozók is. Megkérdeztük partnereinket, miért tartják jónak a pályázatot vagy az azon való felajánlói részvételt.
Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.
"Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék." (Szabó Magda)
“Legyen szó családi otthonról vagy közintézményről, az épületnek mindig valamivel több szerepe van, mint a sima védelmi funkció. Érték, élet van benne. Mi az évszázados múltra visszatekintő, magyar tulajdonú családi vállalkozásnál, a Terránnál hiszünk benne, hogy az értékek megóvása közös feladatunk, ezért mindig is fontosnak tartottuk, hogy segítsünk, ahol szükség van rá. Cégünk idén már 5. éve van jelen a Várépítő pályázat mecénásai között, és hisszük, hogy szakmai összefogással valós támogatást tudunk nyújtani az erre rászorulóknak” – Tóth Szabolcs, regionális marketing igazgató.
Fráter Erzsébet Általános Iskola (Csécse, Nógrád)
Roto Elzett Kft.
Az idei évben a Roto immár hagyományosan ismét csatlakozik az építőipari cégek összefogá-sához, a Várépítő pályázathoz, amellyel gyermekintézmények korszerűsítésében nyújtunk segítséget. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt években a Roto támogatásával több épület kaphatott új, prémium minőségű tetőablakokat, és bízunk benne, hogy 2022-ben is a legjobb helyen segíthetünk.
Fehérlófia Waldorf Óvoda és Iskola, Nemesvámos
Ravago Building Solutions Hungary Kft.
A Ravago Building Solutions Hungary kft.-nél fontosnak tartjuk, hogy a gyermekintézmények és oktatási intézmények is korszerű körülmények között folytathassák a nevelést. Megtisztelő számunkra, hogy a Várépítő Pályázat keretében idén ismét hozzájárulhatunk hőszigetelő termékeinkkel egy épület energetikai kor-szerűsítéséhez, megfelelő belső komfortot kialakítva a gyerekeknek és az ott dolgozóknak.
Földi Harmónia Ház, “Fogjunk Össze” Közhasznú Egyesület, Mezőberény
Murexin Kft.
Milyen problémával érdemes pályázni Murexin segédanyagokra?
Sajnos nap mint nap találkozhatunk azzal a problémá-val - akár munkánk során vagy szimplán hétköznapi emberként is -, hogy oktató- és képző intézményeink, közintézményeink, műemlékeink megviselt, elhanya-golt állapotban vannak. Ez sok esetben – legyen szó nagyvárosról, vagy éppen egy apró településről –
az intézmények forráshiánya miatt van így.
Tantermek, csoportszobák lekopott parketta felületei, sivár folyosók, sérült szőnyegburkolatok, töredezett, régi típusú, egyen csempék a közös helyiségekben, mosdókban, vagy akár a tornatermek padlóbevonata – itt számunkra is akad feladat bőven!
Bármilyen típusú felújítást, bővítést vagy építést tervez, a Murexin hideg- és melegburkolat ragasztási segédanyagaival komplex megoldásokat tudunk nyújtani az alapozás, aljzatkiegyenlítés, burkolatragasztás, csempét csempére burkolás vagy parketta ragasztás, lakkozási feladatokra is.
A Murexin Kft a Schmid Industrieholding GmbH tagjaként egy hagyományokban gazdag osztrák cég-csoport része, közel 30 éve van jelen Magyarországon. Szekszárdi gyárunkban több, mint 10 éve gyártunk ajlzatkiegyenlítőket, ragasztókat és fugázókat.
Cégünk eltökélt abban, hogy a XXI. század igényeinek megfelelő magas minőségű építőipari alapanyagokat fejlesszen és forgalmazzon, így segítve azt, hogy
az épületekben valóban egy magasabb színvonalú nevelés és oktatás valósuljon meg.
Adni jó. Azért csatlakozunk évek óta a Várépítő pályázathoz, mert hisszük, hogy hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy gyermekeink igényes környezetben töltsék a vidám mindennapokat. Fontos feladat ez,
hiszen a jövőbe fektetünk be.
Az elmúlt évtizedekben már számos iskola, óvoda, közintézmény, templom újult meg Murexin anyagokkal. 2022-ben is tovább megyünk ezen az úton!
Műemlék lakóház II., Nagykölked